Baluja Petra: A sűrített nő. Sikerek és életpályák vizsgálata a kőszínházakban
Baluja Petra első könyve, A sűrített nő 2023-ban jelent meg a Napkút Kiadó gondozásában. A kötet a hazai színésznők helyzetének interjús vizsgálatán keresztül közelíti meg a női egyenjogúság, a nemek közötti egyenlőtlenség kérdéskörét. Újdonságértékét az adja, hogy a színházak nemi egyenlőtlenségeit még nem vizsgálták hazai kutatások. (83.) Témája remek választásnak bizonyul, mivel a színpadon látható „sűrített nő” nemcsak játékával ábrázol sokféle női karaktert, hanem életpályájával, társadalmi helyzetével, lehetőségeivel is a női lét ezer vetületét képes megmutatni. Egyszerre jeleníti meg azt a dolgozó nőt, aki számos hátrányt elszenved, de abból akár előnyt is kovácsol, miközben férfiközpontú munkahelyén próbál előre jutni; a sikeres, autonóm művészt; az örökösen késésben levő, túlhajszolt dolgozó anyát; a fiatalt, aki karrierje nyomása miatt nem mer gyermeket vállalni; a tárgyiasított, külsője miatt egyszerre felmagasztalt és kihasznált szépségideált; valamint a fiatalságkultusz közepette idősödő, útkereső, nem egyszer riadt középkorú nőt.
És ez csak néhány a temérdek gondolatból, melyet a könyv olvasása magával hoz. Emellett a könyv fel is dühít, viszont ez a düh konstruktív, mintha egy adatokkal, kutatási eredményekkel alátámasztott feminista kiáltványt olvasnék. A fejemben hangosan dübörög a kérdés: miért tart még mindig itt a világ, holott telnek az évszázadok, és már számtalanszor kimutatták, hogy a nőket vagy bármely más csoportot kizárni a társadalmi együttműködés teljes spektrumából irracionális emberierőforrás-pazarlás, amellett, hogy felháborító igazságtalanság is. Ahogy a kötetben olvasható, „[A] patriarchális társadalom még mindig nem tudja, hogyan kezelje az emancipált nő kérdését.” (166.)
Baluja Petra 2021-ben szerzett fokozatot a Debreceni Egyetem Szociológia és Társadalompolitika Doktori Programjában; a kötet doktori disszertációjának szerkesztett változata. Emellett a debreceni Csokonai Színház művészeti főtitkáraként is dolgozott, valamint művészeti, színházi témában ír cikkeket, tanulmányokat, készít interjúkat, az Alföld Online rendszeres szerzője. A szerző jól láthatóan ismeri a színházat kívülről-belülről, elméleti síkon és gyakorlati problémákon keresztül is, mi több: a színház szerelmese.[1] E nélkül nem is lehet igazán jól kutatni, a kutatás tárgya iránti szenvedély szükséges ahhoz, hogy a társadalomtudós ne veszítse el lendületét a több éven át tartó munka – olvasás, interjúkészítés, írás és átírás – elméleti és hétköznapi nehézségei, buktatói között. A köteten átsüt a lelkesedés és az interjúalanyokkal folytatott mély beszélgetésekbe való bevonódás.
A könyv két nagy részre tagolódik, körülbelül száz-száz oldal jut mind az elméleti és fogalmi keretekre, mind az interjús kutatás eredményeire.
A kötet egészének érthetőségén, követhetőségén lehetett volna javítani: zavaróak a szerkesztési hiba folytán duplán szereplő, elcsúszott lábjegyzetek; valamint a tartalomjegyzék csak a legfontosabb fejezet- és alfejezetcímeket tartalmazza, holott a kötet ennél bonyolultabb szerkezettel bír – egy részletesebb tartalomjegyzék sokat segítene a tájékozódásban.
Az elméleti rész alaposan körüljárja a nemek egyenlőtlenségeit társadalomtudományi és kultúraszociológiai szemszögből, kitérve a színházszociológia területére is. A társadalomtörténeti kitekintés a középkortól a reneszánszon és a felvilágosodás korán át napjainkig követi a nők társadalmi helyzetének, státuszának változásait, és bemutatja a nemek közötti egyenlőtlenség hagyományos és új formáit, eljutva napjaink munkamegosztási és bérezési különbségeihez.
Az elméleti alfejezetek közül kitűnik a primadonnákról szóló rész, mely bemutatja a szakmai hierarchia csúcsán lévő színésznők karrierpályáját és ezen keresztül azt, hogy a 19. század második fele és a 20. század eleje között a színésznőknek is volt esélye magas pozíciót, megbecsültséget elérni, nagyívű karriert befutni. A feminista mozgalmak történetével, a társadalmi nemek tudományának kialakulásával, illetve az egyenlőségpolitikai irányzatok áttekintésével foglalkozó alfejezetek azonban sokkal messzebbről indítva közelítik meg a színésznők társadalmi helyzetének vizsgálatát, tehát a kifejezetten a színésznőkre kíváncsi olvasókat valószínűleg kevésbé kötik le.
A siker és karrier fogalmát vizsgáló alfejezet áttekinti a szubjektív jóllétre irányuló nemzetközi és hazai életminőség-kutatásokat, valamint az élettel való elégedettség és a nemek egyenlőségének összefüggéseit. A nemzetközi kutatások eredményeit ekképp összegzi: „A nők elégedettségének, vagyis egyenlőségének növekedése a férfiak elégedettségének növekedését is maga után vonja. A nők lehetőségeinek biztosításával a férfiak nem kerülnek hátrányba, minden állampolgár számára pozitív hozadékkal járnak.” (62.)
A karrierrel foglalkozó részben megtaláljuk a tudományos és köznapi karrierfogalom megkülönböztetését. A nők és a karrier, avagy a női karrier fogalma a köznyelvben olyan gyakran szerepel pejoratív éllel, ellentétben a tudományos karrierfogalom értéksemlegességével, hogy kifejezett felüdülés a kötet értéksemleges megközelítése. A kötet felhívja rá a figyelmet, hogy a férfi és női karriermintáknak elviekben nem kellene különbözniük egymástól a családi feladatok miatt, mégis a nők végzik a háztartási, úgynevezett „láthatatlan munka” nagy részét, melyet a társadalom nem értékel. (68–69.) Noha mindez nem újdonság, nem lehet elégszer kimondani, leírni. Emellett a szövegben megjelennek a munkaerőpiaci, vállalati szempontok is: az ideális munkaerő tehermentes, nincsenek reproduktív feladatai. (73.) A sarkított megfogalmazás segít elképzelni az óriási társadalmi feszültséget, ami ezt a témát áthatja. A fejezet áttekinti a nők munkaerőpiaci akadályait, valamint a különböző női munkastratégiákat – beleértve a munka–család egyensúly kérdéskörét is, azaz a családi és munkaerőpiaci karrier összehangolását. Nem tévedés, a könyv a „családi karrier” kifejezést használja, ami sajnos nem használatos a köznyelvben, pedig találóan fejezi ki, hogy a láthatatlan munka is teljes értékű munka, és a karrierépítés fogalma nem kell, hogy a fizetett munkára korlátozódjon.
A könyv második fele mutatja be az interjús kutatás eredményeit. Egy rövid fejezet foglalja össze a kutatás módszertanát; a szerző összesen 34 félig strukturált anonim interjút készített el két vidéki kőszínházban, prózai színészek, férfi színészek és színésznők körében. Az interjúalanyok önmaguk számára is hasznos, hiánypótló beszélgetésekként értékelték az interjúkat. Az idézetekből érzékelhető, hogy az interjúalanyok megnyíltak, őszintén beszéltek életükről, helyzetükről, nehézségeikről is.
Az interjúidézetekből és azok elemzéséből kirajzolódik a színészet, a színésznői lét többféle vetülete, különös tekintettel a siker és karrier aspektusaira. Az idézett beszélgetések sokatmondók, ezekben sokrétű tapasztalatok, vélemények hangzanak el színészektől és színésznőktől, széles életkori skálán, egymástól jelentősen eltérő élethelyzeteket felvonultatva. E szövegrészek igazán élővé, átélhetővé teszik a színészlétet az olvasó számára: „A mi munkánk azért más, mert rettenetesen egymásra vagyunk utalva, a nézőkkel is. Más típusú munkahelyen ilyen irányú intim odafigyelés nincs a kollégáddal szemben. Itt mély lelki összefonódásoknak kell megszületni: mélyen ismerni kell egymást […].” /35 éves színésznő/ (126.) Megismerhetjük a színészek gyermekkorát, a pályaválasztási döntéseiket gyakran övező családi konfliktusokat, valamint a vidéki színészlét előnyeit és hátrányait is.
Az utolsó, negyedik fejezet szól a legközvetlenebbül a kutatás tárgyáról, a „sűrített nőről”, a színésznő különböző szerepeiről a színpadon és az életben. Az eredmények azt mutatják, hogy a színésznők akadályokkal terhelt, színházon belüli karrierjüket gyakran színházon kívüli, családi vagy egyéb szakmai sikerekkel egészítik ki, így növelve elégedettségérzetüket. Ez is a női lét intenzitását mutatja: több teher és többféle lehetőség. A fejezet ezután kitér a színésznői test színpadi megjelenésére, az ehhez kapcsolódó életkori változásokra, a színésznők tárgyiasítására. Egy jellemző példát idézve:
„Egy színházi ember egyszer azt mondta, hogy: az »öregedő színésznők örüljenek, ha kiengedik őket a színpadra«. És ekkor el kellett döntenem, hogy megbolondulok, vagy kirángatom magam ebből a helyzetből, ahova ez a mondat taszított. Ez rettentő sokat segített abban, hogy a szakmai nehézségeket leküzdjem. Teherbíróbb vagyok.” /47 éves színésznő/ (159.)
Ehhez hasonlóan őszinte, feltárulkozó vallomások késztetik az olvasót borzongásra, gondolkodásra, és esetleg saját élethelyzetének átértékelésére is.
A nemi egyenlőtlenségek fontos terepe a szervezeten belüli pozícióharc és a vezetés kérdése. A színházbeli női vezetőkről szóló fejezetből azt láthatjuk, hogy a színházban – ahogy a színházon kívül is – a magas pozícióban levő nő jelensége megosztó, az eleve nehezített pálya gyakran egymásnak ellentmondó elvárásokkal és a férfias normarendszernek való megfelelési kényszerrel is terhelt.
A nők színházbeli hátrányaival foglalkozó alfejezet részben megismétli a kötetben nem sokkal korábban már kifejtett gondolatokat, ezeket érdemes lett volna rövidíteni, összevonni. A kötet a legfontosabb hátrányokként említi az úgynevezett váltókori (színházi szakkifejezés: életkorhoz kapcsolódó, szereptípusok váltásából fakadó) krízist, valamint a drámairodalmi örökség okozta hátrányokat. A váltókori krízis abból fakad, hogy a legtöbb női szerep fiatal, vagy idős színésznőkre íródott, és pont a pályájuk csúcsán lévő, tapasztalt, középkorú színésznők nem kapnak elég szerepet, ami esetükben karrierkrízist idézhet elő. A férfi szerepek ellenben az életkor előrehaladtával egyre jelentősebbek, egyre nagyobb szakmai kihívást jelentenek. A drámairodalmi örökségből fakadó hátrány pedig a szereplehetőségek egyenlőtlen elosztását, a kifejezetten női hősökre írt darabok ritkaságát jelenti. A láthatatlan munkához hasonlóan a nők gyakran háttérben maradnak a színpadon is.
A színésznők gyermekvállalása vonatkozásában egészen extrém élethelyzetekkel ismerkedhet meg a köznapi munkabeosztáshoz szokott olvasó.
Például:
„Vidéki színháznál vagyok, de a gyermekem és a párom a fővárosban vannak. Az elején úgy oldottuk meg, hogy itt is meg a fővárosban is járt oviba, tehát két oviba járt egyszerre. Most már ő marad a fővárosban, én meg hétfőtől szombatig itt vagyok vidéken. Ez most rettenetesen megviseli a gyermeket, és ezáltal ez nekem sem könnyű. Nem szeretnék, nem tudok vidéken élni, de közben itt van egy társulat, akivel nagyon szeretek együtt dolgozni. Próbálom nem lelkiismeret-furdalással megélni azokat az időket, amikor nem vagyunk együtt a gyermekemmel.” /36 éves színésznő/ (180.)
Bár a nők számára mindenképpen kihívás a gyermekvállalás után visszatérni a munkaerőpiacra, a színészetre jellemző nehézségek meglehetősen speciálisak. Elgondolkodtató, hogy ha még a rugalmas, részmunkaidős, sőt, akár otthonról végezhető munka is jóval nehezebb és sok szervezést, akár külső segítséget igényel egy kisgyerekes anya számára, a színésznő kötött, esti fellépésekkel, utazással járó munkája mennyire nehezített terep lehet.
Baluja Petra könyve, amellett, hogy izgalmas bepillantást nyújt a színészet zárt közegébe, fontos, mélyen gyökerező társadalmi problémákra hívja fel a figyelmet. Kérdés, hogy a kötet alkalmas-e arra, hogy a szűkebb szakmai közönségen kívül is hatni tudjon. A könyv második felében megtalálható interjúrészletek konkrét, megfogható, átélhető részletei valóban közel hozzák az olvasóhoz a színésznőt, a színházat. Ezt jóval szélesebb olvasói réteg is érdekesnek találhatja, mint a hosszú elméleti bevezetőt. Reméljük, minél többen eljutnak a kötet második feléig, mivel az interjúkban elhangzottak elgondolkodásra, átértékelésre és fontos beszélgetésekre késztethetnek.
Baluja Petra: A sűrített nő. Sikerek és életpályák vizsgálata a kőszínházakban, Bp., Napkút Kiadó, 2023, 208 l.
[1] „Ma már szerelemmel nézek a színházra”: Interjú Baluja Petra színházszociológussal, kulter.hu, 2023. 06. 21., https://www.kulter.hu/2023/06/baluja-petra-interju/
Hozzászólások